103.5 Dawn FM. Ismerősnek tűnik, főleg, ha jobban elkezdem hallgatni. Ez egy új The Weeknd lemez, aminek a megjelenése legalább olyan váratlanul ért, mint amilyen erővel visszarepít a 80-as évekbe. Méghozzá Michael Jackson kikerülhetetlen klasszikusához, a Thriller-hez. Halljuk hát, mit sikerült alkotnia korunk Starboy-ának: vajon sikerült újra értelmeznie 2022-ben azt a bizonyos dance-pop hangzást?
Fotó: The Heights
Abel Makkonen Tesfaye, ismertebb nevén The Weeknd. Torontóban született és nőtt fel, 2009-ben már saját zenéket pakolt fel a YouTube-ra, két évvel később pedig már többedmagával megalapított az XO kiadót, ahol megjelentette három, mára már alappillérnek számító mixtape-jét (House of Balloons, Thursday, Echoes of Silence). Ezt követően leszerződött a Republic Records-hoz, ahol ez a három lemez egy csokorban jelent meg, Trilogy néven. 2013-ban érkezett meg debütáló stúdió albuma, a Kiss Land, amit követtet a Beauty Behind the Madness, a Starboy, illetve az After Hours. Háromszoros Grammy nyertes (meg persze rengeteg Billboard, Juno és MTV VMA díj tulajdonosa).
Egy élő popikon, aki a súlyos hangvételű dark wave lemezektől jutott el egészen a dance-popig mindössze 10 év alatt. Örök átalakulóművész, ahogy azt az új LP borítója is tükrözi.
Nem is olyan rég az After Hours-t próbáltuk - amennyire lehet - megemészteni, ami egyedi hang- és látványvilágával saját univerzumot teremtett maga körül. Mindenki hálás, hogy egy egész nyáron át üvölthette a Blinding Lights-ot, de a többi dallal már nem teljesen tudtunk azonosulni.
Fotó: Tune Media
Most viszont térjünk rá az új korongra. Egyértelműen koncepciólemez. Ami az After Hours-ból kimaradt, azt a Dawn FM könyörtelenül bepótolja. (Érdekesség, hogy ez a két album is egy trilógia részét fogja képezni, természetesen, ha elkészül a befejező epizód is.) Mint minden The Weeknd lemez, ez is hibátlanul szól, komoly produceri munka folyhatott, ebben sosem volt hiba. Király ötlet a Dawn FM cím, felkelti az érdeklődést, magához húz, mint nagyszüleink ezüst JVC rádiói. Odatekerünk a 103.5-re és azonnal indul is a műsor.
Jim Carrey felel az intróért és egy kivételével (Quincy Jones) az összes átvezetőért. Mindig is volt valami keserédesség a hangjában, ami most összekötő kapocsként van jelen a lemez bizonyos pontjainál. Zseniális húzás.
Mindemellett végre olyan interlude-okat hallhatunk, amik önállóan is életre kelnek, mert brutális a zenei alap alattuk, plusz elég elgondolkodtatóak vagy épp viccesek ahhoz, hogy ne léptessük át őket. Lehetne keresgélni, hogy melyek a lemez kimagasló dalai, de ne tegyük! Ismét egy nagy VÉGRE! Ez az album maga az egység. A dübörgésével, a lezárásaival, a törékenyebb részeivel, tulajdonképpen minden rezdülésével. Persze, hogy imádom a Sacrifice-t, vagy a nyitó Gasoline-t, vagy a már ismertebb kislemezdalt, a Take My Breath-t. De ezek a dalok sem tudnának nem érvényesülnének ilyen jól, ha nem lennének mellettük az egyensúlyt megteremtő líraibb és lágyabb töredékek, mint az Out of Time, az I Heard You’re Married, vagy a Here We Go… Again. A teljes album 52 perc, de annyira kompakt és homogén, hogy nem győztem újraindítani, amíg ezt az ajánlót írtam. Na igen, ha valamit, akkor ezt a lemezt tényleg mindenkinek tudom ajánlani.
Régen jobban szerettünk rádiót hallgatni, talán mert jobban célba értek a műsorok, a dalok, nem voltak hiányosságok, sem pedig felesleges átvezetők. Lekötötte a figyelmünket kedvenc frekvenciánk, ami nagyon tudott hiányozni. Eddig.
Tekerjük a 103.5-re a kis piros jelölőt, kapcsolódjunk be a műsorba és élvezzük, hogy nem fogunk csalódni. Amíg minden változik, a Dawn FM örök és újrajátszható. Pont úgy, ahogy először éreztük.
mCs|
